A kanadai Windsorban zajló rövidpályás úszó világbajnokság kedd esti döntőinek nyitányán állt rajtkőre Bernek Péter, aki címvédőként a negyedik legjobb idővel jutott a fináléba. A 24 éves magyar versenyző féltávnál a harmadik helyen állt, tartotta a lépést az élen lévőkkel. A hajrában már biztos volt, hogy Bernek csak a harmadik helyért harcolhat, ezt a pozícióját azonban remekül tartotta, s rögtön a világbajnokság első döntőjében – 3:37.65 perces idővel – megszerezte a magyar küldöttség első érmét.
„Ez nem volt az igazi, különösen, ha a két évvel ezelőttihez hasonlítom, de amiken átmentem az utóbbi hónapokban, magánéletben és szakmailag, azután talán elfogadható. Ezt az érmet édesapámnak ajánlom, akit nemrég veszítettem el, nélküle most nem lennék itt” – idézte a Magyar Úszó Szövetség Berneket, aki két évvel ezelőtti idejével (3:34.32) győzött volna.
Hosszú elszúrta a végét
Ezt követően Hosszú Katinka a 200 méter gyors fináléjában – melyre a legjobb idővel kvalifikált – az első hossz után jelentős előnyre tett szert, s szinte az utolsó hosszig úgy tűnt, győzelemmel kezd, azonban szám korábbi nagymedencés olimpia- és világbajnoka, az olasz Federica Pellegrini hatalmas hajrával megelőzte őt. Hosszú végül 1:52.28 perces idővel csapott célba.
„Jól kezdtem, de túlagyaltam az utolsó ötven métert, amikor láttam, hogy jön fel az olasz. Az utolsó két fordulót elrontottam, picit szétszórt volt ez, de nagyon örülök az ezüstéremnek, mert ez nem a legjobb számom” – nyilatkozta az M4 Sport helyszíni riporterének Hosszú.
Vegyesen aztán javított
400 méter vegyesen Hosszú egyértelműen favoritként, világcsúcstartóként állt rajtkőre. Négy hossz pillangó után közel két másodperc előnyre tett szert, hát után pedig szinte megduplázta ezt. Az utolsó száz méter előtt közel fél medencére volt a többiektől, így a tőle megszokott hatalmas előnnyel, 4:21.67 perces idővel ért célba. Hosszú ezzel pályafutása hetedik rövidpályás világbajnoki címét szerezte.
„Természetesen nehezebb volt úgy, hogy előtte már úsztam egy döntőt, de nagyon örülök neki, hogy végül ilyen magabiztosan nyertem, és az idő is jó volt” – kommentálta győzelmét.